Gitta Photography

10 éves lett a Gitta Photography!

Ebből az alkalomból rövidesen izgalmas bejelentéssel készülünk.

A kezdetek...
Informatikusból fotográfus.
Ha a diplomaosztómon valaki azt mondja nekem, hogy jó néhány átkódolt év után elhagyom a pályámat és valami teljesen újba vágok bele, biztosan kinevetem.
De így alakult az életem.
Úgy érzem, hogy az évek során hiába dolgoztam sok izgalmas feladaton, most foglalkozhatok azzal, amiben kiteljesedhetek.
Boldogság örömet adni és nem mindennapi érzés belecsöppenni az emberek legboldogabb pillanataiba - amikor családdá alakulak, vagy épp bővülnek.
Szerencsésnek érzem magamat, hogy azt csinálhatom, amit szeretek.

A bitek őrzője helyett 2012-ben egy tündéri kisfiú Anyukája lettem,
majd 2021-ben megérkezett közénk a kisöcsi is, teljesebbé téve az életünket.

Választható fotózások

Csomagok, árak

Gitta Photography

Csapatunk

Gitta

Fotózás

Pillanatokat örökítünk meg, örök emlékeket készítünk. Mindenkiből kihozzuk a legeslegjobb formáját és arra törekszünk, hogy életreszóló élménnyel legyen gazdagabb.

Szilvi

Smink, frizura, asszisztencia, stylist

Gitta vendégeinek évek óta készítem sminkjeit, frizuráit. Emelett stylist-két és asszisztensként is együttműködöm a fotózásokon, figyelve, hogy a smink és a frizura akár egy három órás fotózás végén is tökéletes legyen.

Adrienn

Marketing, design

Azon dolgozunk, hogy mindig profi minőséget nyújtva, egyre több embert érjünk el.

Petra

Asszisztencia, stylist, utómunkák

Hat éve dolgozom Gittával, három éve már nem csak a fotózásokon segítek, hanem az utómunkákban is részt veszek.

GYIK

Gyakran ismételt kérdések

Hogyan lehet fotózásra bejelentkezni?

Telefonon, vagy emailben felkeresel, egyeztetünk időpontot, választasz termet, vagy akár többféle termet, a választott csomagtól függően.

Mennyi idővel előre foglaljak időpontot?

Ha hétköznap is tudsz jönni, akkor pár napon belül fogok tudni adni időpontot, ha csak hétvégén érsz rá, akkor érdemes minimum 2-3 héttel előre foglalni.

Hol lesz a fotózás?

Budapesten több helyszínen fotózom, a vendégeim igénye és kényelme érdekében.

Mit hozzak magammal a fotózásra?

Természes jelenség, ha bőrönddel érkezel! Inkább több ruhát hozzál, mintsem megbánd, hogy otthon maradt valami. Foglalás után részletes listát küldök, hogy mit érdemes magaddal hoznod a fotózásra.

Mikorra érkezzél meg a fotózásra?

A fotózás előtt 10 perccel érdemes odaérni. Amennyiben sminket is szeretnél, akkor a fotózás előtt fél órával, ha sminket és frizurát is kértél, akkor a fotózás időpontja előtt egy órával várunk sok szeretettel.

Hogyan kapom meg a képeket, mennyi képet kapok?

A képeket feltöltve, digitálisan, nagy felbontásban adom át. Minden csomagnál megtalálod, hogy pontosan mennyi retusált képet tartalmaz. Minden csomag esetében van lehetőség utólag plusz képeket kérni. A fotózás után néhány napon belül elküldöm a nyers képeket, amelyekből kiválaszthatod a legkedvesebbeket és azokat fogom retusálni. Ha elkészültem az utómunkával, akkor feltöltöm egy új mappába a kész képeket és elküldöm neked, ahonnan le tudod tölteni nagy felbontásban. A retusált képeket fekete-fehér verzióban is elkészítem.

Hogyan történik a fizetés?

Az időpont megbeszélése után elküldöm az adatokat, ahová a foglalót kell utalnod. Ez természetesen a végösszegből levonásra kerül. Ha beérkezett az utalás, visszejelzek és küldöm a számlát. A fotózás fennmaradó részét a helyszínen készpénzben tudod rendezni, vagy el is utalhatod, ha úgy kényelmesebb.

Ajándékutalvány kérhető-e?

Természesen igen, minden csomagunkhoz vásárolható ajándékutalvány. A kiválasztott csomagról az utalványt és a számlát átküldöm emailben, amint a fotózás összege megérkezett a számlára. Ezután várom majd az ajándékozott megkeresését, hogy időpontot egyeztessünk vele. Ha esetleg csomagot szeretne váltani, arra is van lehetőség.
Vélemények, visszajelzések

Rólunk mondták

Kapcsolat

Elérhetőségeink

+36 70 63 57 577
info@gittaphotography.hu
Amiket a fotózásokról érdemes tudni

Információk

Újszülött Fotózás


Legideálisabb, ha a baba 4-14 napos. A Babák szinte észre sem veszik a fotózást, mert végig háborítatlanul szundikálnak.
Ezt jó meleggel és természetesen teli pocakkal érjük el. A fotózáshoz gyakran több óra és türelem szükséges, hiszen el kell érni a mélyalvást, hogy nyugodtan fotózhassuk őket.
Minden Baba elalszik, nincs kivétel :)
Mivel a Babák érkezése a legtöbb esetben nem előre ütemezett, így a születésükkor Ők elsőbbséget élveznek. Akkor egyeztetünk időpontot a fotózásra, ha már hazaértetek a kórházból. Két hetes kor után már csecsemő fotózásról beszélünk. Akkor már nincs meg az a magzati póz és nem lehet őket olyan mélyen elaltatni.

A fotózás azért több óra, mert ezalatt a Baba eszik, tisztába kell tenni, büfiztetni és altatni.
A fotózás alatt fontos a meleg, hogy mélyen alhasson, mint ahogyan nemrég azt még a pocakban tette és hogy természetesen azért is, hogy meg ne fázzon.
Minden kelléket viszek (textilek, plédek, kosarak, kötött sapik, nadrágok, tütü, fejdíszek stb.), de kedvenc ruhában, kabalákkal is meg lehet örökíteni a Picit. :)
Közös képeket is készítek a Családról, ha van Testvérke, akkor Róluk is, ahogyan szeretnétek!
Újszülötteket leggyakrabban az otthonukban szoktam fotózni. Elegendő egy kanapé, vagy ágy a fotózáshoz.
Pontos kiszállási díjat a címetek ismeretében tudok mondani.


Csecsemő Fotózás


Egy hónapos kortól addig tart, amég nem tud önállóan ülni a baba. Róluk már lehet akár mosolygós-ébren levős, akár alvós képeket is készíteni.


Babafotózás


Amikor a kisbaba már tud önállóan ülni vagy akár kapaszkodva állni, totyogni. Ez lehet akár 1 éves szülinapi fotózás is, igazi maszatolós tortaevéssel megspékelve, kedvenc ruhákban, legkedvesebb játékokkal.


Kismama Fotózás


A fotózáson szerepelhetsz egyedül Te, a Pároddal, vagy ha már van Gyerkőc, akkor együtt is!
Frizura: amit szívesen viselsz :)
Smink: A szemet egy kicsit érdemes kihangsúlyozni.
Ha helyben szeretnél profi sminket és frizurát, akkor az újpesti műteremben van erre lehetőség helyben, a fotózás előtt.
Ruha: Szükséges pár alap darab: egy-két kismama ruha, nadrág, szoknya. Egy fehér blúz - amit elég, ha mell alatt be tudsz gombolni és néhány fehérnemű: fekete-fehér és ha van testszínű, de akár színes is jól mutat a fotókon. Apukáknak farmer, vászon nadrág, fekete és fehér póló vagy ing, valamint lehet olyan színű is, ami illik a Te ruhádhoz, felsődhöz. Kedvenc virágod is szép kelléke lehet a fotózásnak.
A fotózáshoz használhatunk a Baba nevét ábrázoló fakockákat. Ezeket lehet rendelni mindenféle színben és használható a kismama, majd az újszülött fotózáshoz is, ami utána a babaszoba dísze lehet.
Időpont foglalás után részletes tájékoztatót küldök át, amiben összegyüjtöttem, hogy milyen ruhákat érdemes hozni a fotózásra Neked és a Párodnak.


Glamour fotózás


A glamour fotózásokhoz mindenképpen ajánlom a sminket és a frizurát.
A kettő és három órás fotózások esetében, akár többféle termet is lehet választani. A különböző hangulatú termekben így még változatosabb lesz a fotózás.
Érdemes többféle ruhával készülni, inkább többféle ruhát hozni, amikből a helyszínen tudunk válogatni. Erről részletes listát küldök a fotózás foglalása után.



Fotók felhasználása, fotózás lemondása


A fotók kizárólagos felhasználására van lehetőség, erről részletes információt adok személyesen, vagy telefonon.

Ekkor a fotók természetesen nem kerülnek fel honlapra és közösségi oldalakra.

A fotózás lemondása a fotózás előtt 24 órán belül a műterem bérleti díja miatt, a foglaló kifizetésével kérhető, ami 15.000 HUF.
Egyéb esetben át tudjuk tenni a fotózást későbbi időpontra, ez kétszer módosítható.
Kültéri fotózásnál, eső esetén új időpontot egyeztetünk.

Jelentkezés fotózásra

Időpontot kérek







Műtermeink

Budapest: Studio Lightroom,
Studio Madison, Industrial Studio

E-mail

info@gittaphotography.hu

Telefon

+36 70 63 57 577

Kövess minket Facebookon
 
Adatvédelmi Szerződés
Általános Szerződési Feltételek

© Gitta Photography. Minden jog fenntartva. Designed by Gitta Photography